Gyüttment 2017. A változás

(Az esemény aktualitása miatt az alábbi cikket publikálom. Végleges formáját a további kép- hang- és videóanyagok beérkezésével nyeri majd el. Addig is jó olvasást!)

2017. augusztus 24. – 27. között az oszkói szőlőhegyen rendezték meg az idei Gyüttment Fesztivált. Nagyon ütős volt, és komoly hatása lesz. Az ott töltött napok élményei még rendkívül élénken élnek bennem. Személyes beszámoló következik nagyon személyes végszóval. 🙂

Miről szólt a fesztivál?

Ezt a szervezők már kiválóan megfogalmazták. Ezért idézek röviden a credóból, hogyaszongya:

„Mi, vidékről álmodók és vidéken álmodók, Lesz-Gyüttmentek és Már-Gyüttmentek közösen fogalmazzuk, közösen tervezzük meg ezt az új Életet.“ (…)

„Mi, a vidéken újrakezdők, a környezettudatos vidéki életet, értékrendet választók, tájba illeszkedők azért találkozunk, hogy egymással megosszuk, kicseréljük tudásunkat, tapasztalatainkat, mindezt fesztivál környezetben, fesztivál hangulatban. A közel kétszáz, a vidéken újrakezdéshez kapcsolódó előadás, program mentén egyesületek, alapítványok, közösségek mutatkoznak be, de egyéni utak, választások és azok eredményei is megismerhetők. Egy helyszínen, négy nap alatt elérhető minden tapasztalati úton szerzett tudás, amire a komfortzónán túl szükséged lehet.“

 

Mit keresek én ott?

A fenti leírás nyilván ránk is illik. De azért röviden leírom, hogy jutottam el a fesztiválra.

Az idei év elején jött egy kép: de jó volna valami önrendelkező, önellátó vidéki élet témájú fesztivál augusztus-szeptember tájékán! A Gyüttmentről, meg kell valljam, mit sem tudtam (10 hónapja vagyunk gyüttmentek :D). Akkor azt hittem még, hogy talán mi szervezünk egy alkalmat itt, Sándorházán a faluval együttműködésben. Aztán erről letettem ebben az évben, és el is sikkadt az egész.

A másik gondolat, amely már hónapok óta ott motoszkált a fejemben, hogy augusztus második felétől valami átfordul, vagy új szintre lép itt az én szép Magyarországomon.
Az utóbbi hetekben aztán az ezzel kapcsolatos képek, gondolatok már kezdtek kifakulni a tudatomból, amikor is belépett az életembe a Gyüttment Fesztivál. Több ismerősömről kiderült, hogy augusztusban Oszkóra mennek. Már a hónap közepe is elmúlt, és ráadásul a családdal külföldön voltunk, amikor hirtelen felerősödött bennem is a késztetés: nekünk is ott a helyünk!  S bár örültem volna, ha a kis család együtt vesz részt a fesztiválon, úgy alakult, hogy pont ezekre a napokra egyedül maradtam. Mindent az utolsó pillanatban szervezve, fogtam a cókmókomat, és a fesztivál előestéjén elhúztam Oszkóra.

 

Sokszínű-sokrétű. És jó szervezés

Tényleg gazdag volt a progamkínálat. És sokféle a gyüttment. A konyha színvonalas (bár nekem túl sok volt a paprikás étel…) Az oszkói hegypásztor kör által gondozott területen álló vályogházak, pajták adták az esemény díszletét. Különösen tetszett a pihenésre, beszélgetésre hívogató szalmakazalok látványa. Meg ugye voltak alomszékek, melyeknél szag alapján sikerült azért egy elfogadható szén-nitrogén arányt fenntartani az egész fesztivál alatt. 😀

A sátrazók a határos erdőben foglalhatták el helyüket. Sokan voltunk, de elegen. 🙂 Nem volt tömegnyomor. Nagyon szépnek, nyugodtnak, harmonikusnak találtam az együttlétet. No meg a zéró hulladék tényleg sokat dobott a hangulaton. Így külső szemmel azt mondom, szépen összerakták és tartották a szervezők és önkéntesek a teret.

 

Hangulat

A kipihentség foka egy fesztiválon jellemzően ugye alacsony, ez itt sem volt másképp. Ennek oka egyrészt a szükséges éjszakai nyugalom hiánya volt, másrészt kimerítően hatott rám az agytágító információáradat, az újdonságok kavalkádja, a sok-sok találkozás régi és új ismerősökkel. Mivel 6 után minden reggel fenn voltam, kora este mindig szundítottam egy fél órát a függőágyban, hogy bírjam.

Volt alkalmam sokat bambulni, nézelődni, figyelmemet végigpásztázni a gyüttment társaságon. Esténként a különböző, főképp instrumentális zenét játszó zenekarok nyomták. Csillagos ég borult ránk, a földön meg szerteszét megannyi kis csoport ücsörgött, tűz köré gyűlve, vagy teljesen sötétben. Itt-ott egyik-másik sarokból együtt muzsikálók örömzenéje szólt. A színpad előtt táncoló keménymag mellett a mozogni vágyókat a kocsma vonzotta, ahol több alkalommal teltházas néptáncolásra került sor.

A gyümölcsfák között szerteszét leterített pokrócokon, meg kerek faasztalok köré ülve sokféle nép merült meghitt beszélgetésbe. Kisbabákat szoptattak, gyerkőcök játszottak, kutyák kergették egymást. Gyönyörködtem sokat ebben a bájos esti idillben. S ha még a fesztivál egy-egy csücskében a felszínen zajos bazári hangulat uralkodott is, alatta végig éreztem valami tudatomnak nagyon jóleső nyugalmat és békét. Mindezt egyszerre.

Ugyanúgy, mint ahogy egyszerre volt számomra jelen a Gyüttmenten a sokszínűség és az alapvető értékekben való egyetértést.

 

Mi tetszett a legjobban?

Ezt többen kérdeztek tőlem. A válasz röviden: „húnagyonsokminden“.

Így nehéz kiemelni egyet, lévén, hogy sok mindent (sajnos) nem is tudtam megtekinteni a párhuzamos szekciók miatt. A programkínálat technológiai-praktikus részéből azért mindenképp kiemelném személyes kedvencemet, Pető István szélgenerátorát.

 

Amik segítenek nekünk majd az iskolával kapcsolatos kérdésben, azok a Simon Zoltántól hallott információk unschooling témában. Zoltánt konkrétan a Clonlara Campuson Kívüli Programmal való tapasztalatáról faggatuk a Karámban konckabálákon ülve.

S hogy mit is viszek magammal mindebből a mi kis szeretetkertünkbe? Először is a rengeteg infót, pont azokat, amelyek engem érdekeltek. De ha más érdekelt volna, azt is megkaptam volna. Mert tényleg nagyon sok területet átfogva osztottak meg tapasztalati tudást.
És persze viszem haza a személyes találkozások élményeit emerekkel, akiknek csillogott a szemük, s akikkel a tiszta, felelősségvállaló, ökotudatos új élet közös értékei mentén tényleg volt idő mélyreható és inspiráló beszélgetéseket folytatni.

 

Emberi dimenziók

Személyes érdeklődésem miatt mindenképp ki kell térjek a „Belső utak és közösségi megoldások“ c. program keretében tartott előadásokra és csoportmunkákra, melyeket az Inspi-ráció Egyesület és a Pandora Mélyökológiai Műhely emberei fogtak egybe a Kápolna kert nevű rendezvényi helyszínen.

Vágvölgyi Gusztáv Pabló nyitotta és zárta ezt a sorozatot, melynek során az ÉN, a MI és a MINDENKI szintjein haladtunk végig. Az irányvonal mögötti gondolatot a szervezők eképp fogalmazták meg:

„A belső utak az ÉN világa, amin ha halad az ember alkalmassá válik arra, hogy létrehozza  a MI-t, azaz közösséget. Ha képesek vagyunk életképes közösségeket alkotni, akkor az együttműködésünkön keresztül rájöhetünk arra, hogyan leszünk képesek társadalmi fenntarthatóságot azaz a Mindenki, vagy akár a Mindenség érdekét szolgáló lénnyé válni.“

Az erről a programhelyszínről magammal vitt belátásokat és benyomásokat még jó ideig fogom integrálni magamba. Örömmel osztom meg majd az információkat az én drága, alakuló közösségemmel – a sándorházi családi birtoktelepülésen élőkkel – hogy tovább tudjuk gondolni, miként is valósíthatjuk meg víziónkat, a település felvirágoztatását, és egy új kultúra megalapítását.

Közösségek témakörben a négy nap számomra legfontosabb üzenetei a következők voltak:

  • Az emberiség jövőjének egyetlen lehetséges útja, ha kis közösségeket alkotunk, és ezek mentén szervezzük újjá a világot.
  • A közösség élő rendszer, és ugyanúgy vannak fejlődési fázisai, mint egy gyermeknek. A legtöbben csecsemők vagyunk, ennek megfelelő folyamatok is zajlanak bennünk. A közösségi lény jóval nagyobb időléptékben létezik, mint az azt alkotó egyének. A ma élő felnőttek most útjára indíthatnak valamit, de azt nyilván a gyerekek és unokák fogják igazán kidomborítani.
  • Fontos a tiszta, közös jövőkép, a kezdeményezés értelmének rendszeres tudatosítása és a természetünk közötti különbözőségek elfogadása. Ezek úgymond a beugrók egy sikeres közösség létrehozásához.
  • Szintén fontos az integráló energia jelenléte. Ha legalább ketten képesek tűzön-vízen át összetartani, és folyamatosan beépíteni az új történéseket a csoport rendszerébe, összefogni azt, nagyban megnő az esélye a csoportélőlény életben maradásának.
  • Elköteleződés, vagy önszántunkból magunkra rakott együttműködési kényszer segít abban, hogy összekovácsolódjunk addig, amíg megerősödünk annyira, hogy már az eredeti kényszer nem szükséges feltétele a további közös fejlődésünknek.
  • Sokat segíthet a megbeszélések során a facilitálás, a beszélgetés levezetése, dinamikájának irányítása, valamint a mediáció, a kívülről jövő közvetítő segítség is.
  • Rendszerszinten is kell gondolkodni a közösségről. Létfontosságúak a szervezési folyamatok. Bár a mátrixból kievickélő emberek egy részében viszolygás van a rendszerek, szabályok világától, fontos megértenünk ezek szerepét, s hogy ezekben nem kell, hogy szükségszerűen elvesszen az ember. A gyakorlati megvalósítás mindig nagyon személyes, emberközpontú kell, hogy legyen.
  • Minden jól működő közösségben ki fog alakulni valamiféle hierarchia, de ez nem hatalmi vonatkozású lesz. Pusztán a felelősségvállalással kapcsolatos természetünkben lévő különbségek mutatják majd meg, hogy ki mit képes magára vállalni, és azt tartani.
    Egyszerre lesz igaz, hogy a közösség minden tagja ugyanolyan fontos, és hogy lesznek fontosabbak (nem feltétlenül mindig ugyanzok a személyek). Olyanok, akik éppen lényeges funkciót töltenek be, és ezzel szolgálják a közösséget. Ha az éppen helyzetbe kerülők nem vállalják fel ezeket a funkciókat, akkor sérülhet a közösség és sérülnek ők is. Lassul a folyamat.
    Tehát, ha van is vezetés, az mindenképp természet szerint vezetést jelent, nem  mesterséges hatalomközpontú hierarchiát.

Részemről külön köszönet:

Paulics Péternek, aki a maga nyugodt, néhol szarkasztikus stílusában mondta meg a frankót az önellátásról 6 év családos kintélés tapasztalatai alapján. Nagyon élveztem, Péter!

Pőcze Vilmosnak, akiből hallatlan nyugalom, letisztult bölcsesség sugárzott, és aki közvetítette felénk a védikus társadalmi felfogás alapvetéseit. Nagyon jó volt hallani, mennyire fontos saját természetünk felismerése, és annak felvállalása a közösségben, ahhoz, hogy az egész jól tudjon működni. (Erről a Beszélgetések az önellátásról most megjelent harmadik kötetében is olvashattok!)

Vágvölgyi Gusztáv Pablónak intellektuálisan izgalmas előadásaiért a kisközösségek sikeres működése témában; és köszönet a személyes beszélgetésekért a vezetésről, és a közösség mint élő organizmus fejlődési tüneteinek megértéséről. Kedves Pabló! A Veled való beszélgetések sok mindent helyre tettek bennem. 🙂

Végül, de nem utolsó sorban:

Egres Katinkának a vele megélt szinergiáért, a nagyon jól eső és tartalmas beszélgetésekért és a közösen tartott spontán műhelybeszélgetésért, melynek vezetését Tracey Wheatley távollétében résztvevőként vettük a kezünkbe.

(a beszélgetés eredeti címe:  Vissza a jövőbe – csoportos utazás egy átalakult világba. Ki dolgozik ezen a jövőn, hogyan működünk együtt ennek érdekében, részvételi alapú műhely – melyet kissé sajátos értelmezében és dinamikával nyomtunk le. Készült róla hangfelvétel, ha publikáljuk, azt ITT be fogom linkelni.)

 

Az említett végszó

Egy kis időbe biztos beletelik, míg a fesztiválon szerzett élmények lecsengenek. Nagyon szeretem ezt az utóíz-állapotot. Az esemény jelentőségét is csak valamennyi idő elteltével fogjuk tudni megítélni. Az biztos, hogy nagyon sokakra hatott meggazdagítóan.

Ezen gondolatsor mentén zárásképpen most tovább ugrok egyett, s megpróbálom kiírni magamból azt az érzéskomplexumot, amely a fesztivált elhagyva nagyon elevenen él bennem:

Abba a láthatatlan kollektív tudatmezőbe, amelynek durvafizikai megnyilvánulását összefoglalva Magyarországnak nevezhetjük, nagyon markáns változások íródtak be. Emberi kapcsolatok, viszonyok születtek (újjá?), s hagyták visszavonhatatlanul lenyomatukat ebben a mezőben. Ha az országban élő csodálatos emberi lények legfőbb céljukat követve most saját ügyük mögé állnak – ki-ki a maga helyén – az a hétköznapokban is kézzelfogható kultúrateremtő változások sorában fog kifejezésre jutni.

Jólesően borzongok, ha arra gondolok, hogyan fogjuk megteremteni együtt Magyarország-Boldogfalvát. Az idei Gyüttmenten ebbe egy kicsit beleérezhettem. Szívmelengető lesz, az biztos. 🙂

TihanyiIstvánelőlap
Az ábra Tihanyi Nimród István munkája