Hobbitház I. – A tervezéstől a vázszerkezetig

Az alábbi bejegyzés egy rövid összefoglalója a házépítési folyamat első felének, melyben az ötlettől az alapon át a favázig jutottunk el. A néhány, kikívánkozó gondolaton túl előtérbe engedjük a képeket, beszéljenek önmagukért. Jó olvasást minden kis hobbitnak! 🙂

 

Előzetes álmok és hasznos impulzusok

Körülbelül 2014 óta gondolkoztam a mi kis házunkon. Sokféle formában, sokféle technológiát felhasználva alkottam meg a vázlatokat a szellemi síkon. Volt benne boltíves szupervályog, earthship jellegű megoldások és hagyományos magyar parasztház. Mióta 2016-ban Nemessándorházára költöztünk, volt alkalmam vályogházakban lakó szomszédaim jóvoltából részletesen is elmélyülni a témában. A kör alakú jurtában való élet is formált az elképzeléseimen. Különösen nagy hatással volt rám az öntartó reciproktető, melyből több is van mifelénk. Tehát sok hasznos impulzus ért, melyek lassan egy konkrét terv képében körvonalazódtak. Ennek alapvetései voltak: 1. Kör alakú vagy ahhoz közelítő tér. 2. Vályogfal és lehetőleg minél több helyben fellehető vagy közelből beszerezhető anyag. 3. Reciproktető, zöld tetős megoldás. 4. Lélegző, élő ház, sok napfénnyel.

Egy nonagon tervei

2018 januárjától lettek konkrétabbak a tervek, mikor is eldöntöttem, hogy egy hasonló szerkezetű házat építek, mint szomszédom, Edward Davis, aki egy kilencszögű hobbitház építője és boldog tulajdonosa. Van nálunk 6, 9 és 12 szögű változat is. Nekem tetszett a kilenc. Ez a falakat felhúzva már körhatást ad, de mégis a mintegy 2,5 m széles oldalak jobban harmonizálnak a még egyelőre szögletes bútorainkkal. Alább tavaly téli játszadozásaim láthatóak. 🙂

 

 

 

Fontos volt továbbá, hogy ne lépjük túl a 100 légköbmétert és 4,5 m gerincmagasságot, így az építendő terménytároló ill. -feldolgozó (!) csak bejelentésköteles, nem engedélyköteles. Alapja, az előtereket/verandát leszámítva mintegy 34 m2.  Egy, a helyi viszonyokat jól ismerő építész, Csonka László (Mozaik Projekt) készítette el a mi ötleteink alapján a bejelentéshez szükséges tervrajzot. Ezúton is köszönet Neki!

Az épületet egyébként úgy terveztük, hogy az harmonikusan illeszkedjen a permakultúrás elképzeléseinkbe. Az ún. nulladik zónának is nevezett ház köré építjük ki a konyhakertet, melyből kiindulva haladunk majd a további gyümölcsös, baromfis és egyéb rendszereink felé.

Idén májusban kezdtünk neki. Az ötlet az volt, hogy párhuzamosan építjük a kis  hatszögű fürdőházunkat, és fáziskéséssel a nagyobb kilencszögű testvérét. Gondoltam, a kicsinél kiszűrhetőek lesznek majd bizonyos hibák, melyeket a tapasztalat hiánya okoz. Ez részben sikerült, részben nem. De mindenképp örülök ennek a választásnak.

Hallottam egy mondást: “Az első házat az ellenségednek építed. A másodikat a barátodnak. A harmadikat magadnak.” Akárhogy is van, én az elsőt a családomnak építem. Biztos, hogy lehet majd jobbat, szebbet, de ez a miénk lesz, örömünk lesz benne, és nekünk jó szolgálatot fog tenni. Ezzel a lendülettel estünk neki. A többi lent látható. 😀

Földmunkák és alapozás

Májusban egy munkagép keszítette elő a terepet. Majd következett az alap ásása, két nap, 2-3 ember.

_DSC0166

 

Mi az úgynevetett rubble trench alap melett döntöttünk. A fal alatt, körben van egy erősebb koszorú, a padló pedig kaviccsal van feltöltve. A fagyhatár alatt a földben fut egy szivárgáselvezető dréncső, fölötte egy döngölt agyagos kavicsréteg, és egy 45 cm vastag vasbeton. Magyarul, igyekeztünk csak annyi betont használtunk, amennyit úgymond muszáj volt.

 

_DSC0181

 

IMG_3029

_DSC0320

_DSC0325
Figyelem: a kép hibát tartalmaz! Nem ez lenne a megfelelő anyag, amit itt beletöltenek. Erre utólag jöttem rá. A hibát javítjuk jövőre…
_DSC0328 2
De legalább látható a rétegzés. Ezért mutatom 🙂

Az alapszerkezet, a wood hendge.

Az éptkezés nem zajlott folyamatosan, sok minden történt idén. Így mire a vázszerkezethez kezdtünk, már őszre fordult az idő. Először a kis házunk 6 akácoszlopát állítottuk fel, majd október végén jött a nagy ház szerkezete, melyhez hívtunk önkéntesket is. Ezúton is köszönöm minden kedves ember munkáját! Nagy öröm volt veletek dolgozni!

Alább egy sorozat  a fürdőházról.:

IMG_3548

IMG_3552

IMG_3573

IMG_3579

_DSC0035 2

És akkora a fő cucc. Itt amit kiemelnék, az a csapolás. A nagy házat Edward szomszédommal csináltuk, ott lestem el, miként megy. Csak annyit mondok, hogy nagyon izgalmas, ahogy a koszorú szögei egy 9 oldalú sokszög esetében alakulnak. És beletelt pár vágásba, amíg ellestem a szomszédtól a technikát.

_DSC0042
Elmélet…

És gyakorlat…

 

_DSC0053
Most már mehet a magasba…

 

Alább az októberi akció képei: szerkezetállítás kedves emberekkel.

IMG_3594

_DSC0059

IMG_3591

_DSC0077

_DSC0086

_DSC0088

A külső köszorút később állítottam hozzá. Na itt már egyedül kellett a csapolásokat beállítanom… Panorámakép 1.:

IMG_3624

 

Reciproktető, avagy: szerelem első látásra

Ha valami szexi, akkor ez az. Egymást tartó gerendák vagy rönkök, közepén egy csillagos égre néző kupola (még borús idő esetén is :D). Nagyon flexibilis (az egész tető még a tetőn is megemelhető), és tudtommal ez talán az egyetlen olyan szerkezet, amelynél a falakra nem terhelődik kifelé ható nyomás. Az erővonalak (nálam) 9 oszlopon keresztül az alapba futnak le. A reciproktető igazi szerelem első látásra.  Persze a szerelem rózsaszín ködében azért hajlamos elfeledni az ember néhány dolgot, amivel még később sok teendője lesz. Egy ilyen tető elsősorban zöldtetővel borítható, melyhez ma EPDM tófolját/tetőfolját használnak. Elég macerás felrakni, meg nem is nagyon öko. És a  tető szigetelésén is rendesen el kellett gondolkozzak. Biztos jó kis kihívás lesz a tető lefedése jövőre. Itt a klasszikus, négyszögletes, cserepes játékosok talán előnyben vannak. Na de nem panaszkodom, mi választottuk ezt, és ez jól is van így.

Azért még annyit hadd meséljek el (mivel a képekből ez nem derül ki), hogy a tervezetthez képest mintegy másfél hónappal később érkeztek meg a fenyőrönkök.

IMG_3715
Reggelente már deresedet…

És ez bizony igazán próbára tett minket. A végén az előkészületek (kérgezés, fakezelés) sem teljesen úgy sikerültek, mintha októberben nyomtuk volna. Van egy-két, előre kiszámíthatatlan tényező, amely a végeredményt döntően talán nem is, de a munkamenet sok, apró részletét mégis befolyásolja. Úgyhogy masszív teremtő erő kellett, hogy egyáltalán tető alá tudjuk hozni a házat, mielőtt ránk szakad a hó. Egy csodálatos, barátokból, szomszédokból álló csapat segített minket, hogy végül minden a helyére kerüljön, és elmehessünk téli szünidőre. Szeretettel gondolok rátok, srácok!

IMG_3714
Az “árbóc” sokat segített

IMG_3718

Itt kezdtünk csak neki:

 

IMG_3747
Ez már egy másik nap volt. Itt a 9 mellé még 9 köztes gerenda került fel.

Szédítő:

 

IMG_3781

IMG_3782
A nap egész nap kényeztetett minket

 

_DSC0065
És mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs Anne, aki mindig ilyeneket csinált…és még annál ilyenebbeket főzőtt… áldás Rá!
IMG_3779
Ez is szédítő…:)

 

2019: Kidomborítjuk!

December közepén letakarva, szénabálákat és deszkákat tárolva állt a kis hobbitház.

_DSC0107

_DSC0104

_DSC0102
Ez itt a leendő fürdőház/szauna. Itt folytatjuk tovább.

Jövőre fizikailag kevésbé nehéz, de annál több figyelmet kívánó munkák következnek. Falak, nyílászárók, tető véglegesítése, belső kiépítés stb. Szóval, formát adunk a meglévő házikónak. Ha kész lesz, jelentkezünk. Szép téli álmokat, kedves emberek!

 

P.S:  Alább még egy diashow az idei események emberi oldaláról:

 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.