Sziasztok! Alább közre adjuk aktuális összefoglalónkat, melyben bemutatjuk, ahogy éppen az elmúlt években épült házacskánkba költözünk. Időközben a hobbitházat átkereszteltük: jurtaház lett belőle. És van neve is: ő a NONAGON BÉTA. Amely egyébként egy űrhajó is, de ezt csak az veszi észre, aki benne él. Ennyit a misztikából. Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe tehát az alábbi videót.
A teljesség kedvéért alább a tavalyi videó és itt az épületről szóló első cikk is.
Kedves Emberek! Ahogy beharangoztuk, elkészült az idei esztendő színes-szagos összefoglalója. A családom többi tagja nem nagyon akart mutatkozni, de azért szerintem érezhető a filmből, hogy nem vagyok egyedül. Ugyanis pont ez a lényeg.
Teljes kisfilm a családi birtokunk fejlődéséről! Minden lényegeset belesűrítettünk. Mindazoknak, akik egy húron pendülnek a Családi Szeretetkerttel.
A videóban említett “Kitörés” c. írás Kátai Piroskától az alábbi linken elérhető. Köszi, Piroska, hogy megosztod azt, ami foglalkoztat!
A fenit csodakép az égről a mai napon (2019. dec. 30.) volt látható nálunk.
Folyt. köv. jövőre. Boldog Új Évet Nektek!
Elsősorban a blogunkat és minket ismerő emberek jelentkezését várom, de nyitott vagyok bárki iránt, aki úgy érzi, kölcsönösen meggazdagító volna, ha kb. 1 hétre eljönne hozzánk vályogozni a nyár folyamán.
Fontos: a legtöbb munkamenetre igaz, hogy egyszerre kb. 2-3 jómunkásembert tudunk fogadni.
Alább egy rövid áttekintés a felhívás részleteiről. A további részletek tisztázására pedig marad a telefon.
Hogy augusztusban pontsosan mikor mit csinálunk, az még több tényezőtől függ. Ezért érdemes inkább jelentkezni, s akkor tudok pontos választ adni.
Amit kínálunk: nomád jellegű szállás (leginkább saját sátorral, ha van, mi a helyet biztosítjuk a területünkön), étkezés, jó hangulat, örömteli munka, értelmes, alkotó tevékenység.
Amit kérünk: aktív részvétel a napi munkafolyamatokban (a nyárra való tekintettel inkább kora reggel és estébb, napközben szieszta).
Az önkénteskedéshez a jelentkezőktől majd fogok kérni egy önkéntes “szerződést” is (ha jól emlékszem, a Sárkollektíva alkalmazott hasonlót), amely elsősorban arról szól, hogy a résztvevők saját magukért vállalnak felelősséget.
Minden további részlet egyéni egyeztetés kérdése. Fontos nekem, hogy Te is jól érezd magad nálunk, élmény legyen a számodra a Szeretetkertünkben töltött idő, s mi is érezhessük, hogy milyen szabadon szárnyalni, ha önkéntes erővel még valaki meg is tolja a szekerünket. 🙂
Ha úgy érzed, itt a helyed nyáron, a továbbiakhoz kérlek, hívj: 06 30 750 7706
Köszönöm!
Szilárd
Az alábbi bejegyzés egy rövid összefoglalója a házépítési folyamat első felének, melyben az ötlettől az alapon át a favázig jutottunk el. A néhány, kikívánkozó gondolaton túl előtérbe engedjük a képeket, beszéljenek önmagukért. Jó olvasást minden kis hobbitnak! 🙂
Körülbelül 2014 óta gondolkoztam a mi kis házunkon. Sokféle formában, sokféle technológiát felhasználva alkottam meg a vázlatokat a szellemi síkon. Volt benne boltíves szupervályog, earthship jellegű megoldások és hagyományos magyar parasztház. Mióta 2016-ban Nemessándorházára költöztünk, volt alkalmam vályogházakban lakó szomszédaim jóvoltából részletesen is elmélyülni a témában. A kör alakú jurtában való élet is formált az elképzeléseimen. Különösen nagy hatással volt rám az öntartó reciproktető, melyből több is van mifelénk. Tehát sok hasznos impulzus ért, melyek lassan egy konkrét terv képében körvonalazódtak. Ennek alapvetései voltak: 1. Kör alakú vagy ahhoz közelítő tér. 2. Vályogfal és lehetőleg minél több helyben fellehető vagy közelből beszerezhető anyag. 3. Reciproktető, zöld tetős megoldás. 4. Lélegző, élő ház, sok napfénnyel.
2018 januárjától lettek konkrétabbak a tervek, mikor is eldöntöttem, hogy egy hasonló szerkezetű házat építek, mint szomszédom, Edward Davis, aki egy kilencszögű hobbitház építője és boldog tulajdonosa. Van nálunk 6, 9 és 12 szögű változat is. Nekem tetszett a kilenc. Ez a falakat felhúzva már körhatást ad, de mégis a mintegy 2,5 m széles oldalak jobban harmonizálnak a még egyelőre szögletes bútorainkkal. Alább tavaly téli játszadozásaim láthatóak. 🙂
Fontos volt továbbá, hogy ne lépjük túl a 100 légköbmétert és 4,5 m gerincmagasságot, így az építendő terménytároló ill. -feldolgozó (!) csak bejelentésköteles, nem engedélyköteles. Alapja, az előtereket/verandát leszámítva mintegy 34 m2. Egy, a helyi viszonyokat jól ismerő építész, Csonka László (Mozaik Projekt) készítette el a mi ötleteink alapján a bejelentéshez szükséges tervrajzot. Ezúton is köszönet Neki!
Az épületet egyébként úgy terveztük, hogy az harmonikusan illeszkedjen a permakultúrás elképzeléseinkbe. Az ún. nulladik zónának is nevezett ház köré építjük ki a konyhakertet, melyből kiindulva haladunk majd a további gyümölcsös, baromfis és egyéb rendszereink felé.
Idén májusban kezdtünk neki. Az ötlet az volt, hogy párhuzamosan építjük a kis hatszögű fürdőházunkat, és fáziskéséssel a nagyobb kilencszögű testvérét. Gondoltam, a kicsinél kiszűrhetőek lesznek majd bizonyos hibák, melyeket a tapasztalat hiánya okoz. Ez részben sikerült, részben nem. De mindenképp örülök ennek a választásnak.
Hallottam egy mondást: “Az első házat az ellenségednek építed. A másodikat a barátodnak. A harmadikat magadnak.” Akárhogy is van, én az elsőt a családomnak építem. Biztos, hogy lehet majd jobbat, szebbet, de ez a miénk lesz, örömünk lesz benne, és nekünk jó szolgálatot fog tenni. Ezzel a lendülettel estünk neki. A többi lent látható. 😀
Májusban egy munkagép keszítette elő a terepet. Majd következett az alap ásása, két nap, 2-3 ember.
Mi az úgynevetett rubble trench alap melett döntöttünk. A fal alatt, körben van egy erősebb koszorú, a padló pedig kaviccsal van feltöltve. A fagyhatár alatt a földben fut egy szivárgáselvezető dréncső, fölötte egy döngölt agyagos kavicsréteg, és egy 45 cm vastag vasbeton. Magyarul, igyekeztünk csak annyi betont használtunk, amennyit úgymond muszáj volt.
Az éptkezés nem zajlott folyamatosan, sok minden történt idén. Így mire a vázszerkezethez kezdtünk, már őszre fordult az idő. Először a kis házunk 6 akácoszlopát állítottuk fel, majd október végén jött a nagy ház szerkezete, melyhez hívtunk önkéntesket is. Ezúton is köszönöm minden kedves ember munkáját! Nagy öröm volt veletek dolgozni!
Alább egy sorozat a fürdőházról.:
És akkora a fő cucc. Itt amit kiemelnék, az a csapolás. A nagy házat Edward szomszédommal csináltuk, ott lestem el, miként megy. Csak annyit mondok, hogy nagyon izgalmas, ahogy a koszorú szögei egy 9 oldalú sokszög esetében alakulnak. És beletelt pár vágásba, amíg ellestem a szomszédtól a technikát.
És gyakorlat…
Alább az októberi akció képei: szerkezetállítás kedves emberekkel.
A külső köszorút később állítottam hozzá. Na itt már egyedül kellett a csapolásokat beállítanom… Panorámakép 1.:
Ha valami szexi, akkor ez az. Egymást tartó gerendák vagy rönkök, közepén egy csillagos égre néző kupola (még borús idő esetén is :D). Nagyon flexibilis (az egész tető még a tetőn is megemelhető), és tudtommal ez talán az egyetlen olyan szerkezet, amelynél a falakra nem terhelődik kifelé ható nyomás. Az erővonalak (nálam) 9 oszlopon keresztül az alapba futnak le. A reciproktető igazi szerelem első látásra. Persze a szerelem rózsaszín ködében azért hajlamos elfeledni az ember néhány dolgot, amivel még később sok teendője lesz. Egy ilyen tető elsősorban zöldtetővel borítható, melyhez ma EPDM tófolját/tetőfolját használnak. Elég macerás felrakni, meg nem is nagyon öko. És a tető szigetelésén is rendesen el kellett gondolkozzak. Biztos jó kis kihívás lesz a tető lefedése jövőre. Itt a klasszikus, négyszögletes, cserepes játékosok talán előnyben vannak. Na de nem panaszkodom, mi választottuk ezt, és ez jól is van így.
Azért még annyit hadd meséljek el (mivel a képekből ez nem derül ki), hogy a tervezetthez képest mintegy másfél hónappal később érkeztek meg a fenyőrönkök.
És ez bizony igazán próbára tett minket. A végén az előkészületek (kérgezés, fakezelés) sem teljesen úgy sikerültek, mintha októberben nyomtuk volna. Van egy-két, előre kiszámíthatatlan tényező, amely a végeredményt döntően talán nem is, de a munkamenet sok, apró részletét mégis befolyásolja. Úgyhogy masszív teremtő erő kellett, hogy egyáltalán tető alá tudjuk hozni a házat, mielőtt ránk szakad a hó. Egy csodálatos, barátokból, szomszédokból álló csapat segített minket, hogy végül minden a helyére kerüljön, és elmehessünk téli szünidőre. Szeretettel gondolok rátok, srácok!
Itt kezdtünk csak neki:
Szédítő:
December közepén letakarva, szénabálákat és deszkákat tárolva állt a kis hobbitház.
Jövőre fizikailag kevésbé nehéz, de annál több figyelmet kívánó munkák következnek. Falak, nyílászárók, tető véglegesítése, belső kiépítés stb. Szóval, formát adunk a meglévő házikónak. Ha kész lesz, jelentkezünk. Szép téli álmokat, kedves emberek!
P.S: Alább még egy diashow az idei események emberi oldaláról:
Sok átgondolás után arra jutottunk, kutat furatunk. Az adottságok a völgyben elég jók. Egy évig minden másnap hoztam kannákban a vizet a domb másik lábától, ha esett, ha fújt. Jó kis tornagyakorlat volt. Nyáron a kertünknek igen minimális locsolással kellett beérnie. Néha kedves szomszédunk autóját is igénybe vettük, hogy kicsit növeljük a mennyiséget.
Augusztusban aztán elkezdődött a fúrás a terület alsó részén. Elég sokáig tartott, mert a fúrótorony motorja közben tönkrement. De azért sikerült. Íme pár illusztráció:
Ezt követően a telek felső részénél kiástam egy gödröt, és egy IBC-tartályt helyeztem el cisztertna gyanánt. A telken pedig KPE csöveket húztunk keresztül ca. 80 cm mélységben, melyhez egy munkagépnyi sávban végig kellett menni a csetmeten. Vegyes érzések voltak bennem ezzel kapcsolatban. Mert ha lehet, kerüljük a komolyabb beavatkozást ezen a számunkra szent helyen. Eddig mindent kézzel csináltunk, és ez ezt követően is jellemző lesz. Így azonban két nap alatt megvolt a 200 m távolságú vezeték, és ennek örültünk.
A pumpálást egy napelemes rendszer látja el. A felfelé menő csőből leágazik egy rész a nyári konyhához. Ha jó az idő, akkor tehát a víz lentről jön, ágazik el és folyik a csapba. Ha nincs elegendő fény, akkor fentről, a ciszternából folyik szépen lefelé a gravitáció segítségével.
Fennt van egy túlfolyó, amihez lesz egy tavacska is, ahova gyűjtjük majd a vizet és vezetjük le szépen a lejtőn. De ez a völgy vizrendszerének permakultúrás tervezéséhez tartozik, melyről a jövő évben írunk részletesen. A víz elég tiszta, de azért tettünk egy szűrőt a konyhába, a tartályba pedig két EM kerámiát, hogy a víz állapotát optimalizáljuk. Ezen túl ivóvíz céljából egy aktívszenes mobil szűrőt is beszereztünk. Nagyon szuper vizet nyerünk belőle.
Ha az igazat megvallom, a jövőt máskép képzelem el. Szerintem lesz idő, amikor a gondolatunk erején kívül más segítséget nem veszünk igénybe. Az aktívszenes szűrőbe majd veszünk új betétet, és továbbajándékozzuk annak, akinek még szüksége lesz rá.
És ha a közelben bújkáló forrást kitisztítjuk, akkor magától a felszínre kerülő vizet fogunk inni. Ilyen álmok vannak. De most a jelenlegi megoldás sokat segít nekünk. Ettől függetlenül továbbra is gyűjtünk és használunk esővizet is.
Jövőre a nyári konyhából vezetjük pár méterre tovább a csövet, és lesz kinti zuhanyzó, ill. majdan a házhoz is leágazunk.
Amire a völgyben kész voltam a téglából rakott vízaknával, meg fent a ciszternával, bizony már november közeledett. De még egy fontos lépés hátra volt, ami nélkül azért nem akartam téli szabira menni: ez a nyári konyha téliesítése volt.
Apósom a nyáron itt hagyott nekünk egy vastag teraszfoliát. Részben ezt akartuk köré tekerni, mert ez nyáron könnyen levehető. De mind a négy oldalra már nem jött volna ki a méret, ezért, és a kísérletező kedvem miatt, úgy alakítottam, hogy az északi oldalra paticsfal jellegű vályogfalat húztam fel. A végére a novemberi napokban már lefagytak az ujjaim a hideg agyagtól, de azért sikerült a kb. 15 cm-es falacskát befejezni. A finom vakoltréteg tavasszal kerül fel, akkor még esztétikusabb lesz.
Aztán a többi oldalt inkább improvizálva téliesítettem, meg a tetőtt újra raktam csöpögésmentes változatban. Így nyerte el e téli végső formáját a leánykori nevén nyári konyhaként emlegetett épület, melyben továbbra is derék módon ott áll Ervin, a mosogató szekrény, immáron vízcsappal, meg egy falba épített kis pult a gázrezsónak, mellett a sparhelt. Mindez az alábbi képeken jól megfigyelhető.
Anne ma mondta, hogy így az enyhe télben nagyon kellemes kint főzni, mosogatni (jobb, mint a jurtában), enni általában azért bent eszünk. De summa sumárum nyertünk még egy helyiséget, amire büszkék vagyunk.
A jurtában a vizet kannába hozzuk be. A múlt évhez képest olyan kényelmesen megy itt az egész, hogy csak na! 🙂
A kert előkészítésének utolsó simításai most zajlanak. Többek között a házépítés miatt abban maradtunk, hogy jövőre nem kerteljük agyon magunkat. Mellesleg a ház minden bizonnyal az első kiskertünk helyén lesz. Ez is tovább bonyolítja a dolgokat. 🙂 Van viszont két nagyobb teraszos ágyásunk, aminek a helyét már régen előkészítettem. Szóval ami abba belefér, etet minket majd jövőre a szeretetkertből. Raktam rá Gyulai Iván-féle módszer szerint szalmát, a szomszádunktól származó csirketrágyát, és szalmával fedtem be. Eredetileg lótrágya lett volna, de nem jött össze. Azért valamennyi nitrogént így is nyomunk a talajba, s remélem, a komposztálódás is megindul azért majd. A következő években kicsit jobban ráfekszünk a témára. Lesz rá egy öröklét. 🙂
Októberben, ha még emlékeztek, volt még egy jó kis meleghullám. De mivel azért a levegő már nedvesebb volt, mint nyáron, főleg éjszaka, a kertünk második felvirágzását élt át. Paradicsomot október közepéig szedtünk, a lányok meg kint fürödtek, amikor tudtak. 🙂 Voltak még jó kis eltevések, egyéb barkácsolások. És ez időtájt született néhány kézműves alkotás is Annétól, hogy örömünk legyen bennük.
2. Komposztált humán erőforrás.
Azért hogy a pikáns részletek kedvelői se maradjanak kielégítetlenül: örömmel jelentjük, hogy egy év kerti-konyhai hulladék és alomszéktermés után átforgattam és pár méterrel arrébb további komposztálásra ítéltem a komposztketrec tartalmát, megnyitva a ketrecet a friss tartalmak számára. Az eddig gyűjtött cuccot jövő tél elején rakjuk majd ki a kertbe. Nagyon várom már!
3. Az univerzumunk kupolája: azaz ameddig a szem ellát.
Végre-valahára leszedtük a jurta tetején lévő tündöktakarót, és kapott a jurta egy szép kupolát Lisztes Atilla jóvoltából. Sokkal több fény van, jobban lehet szellőztetni, no meg a látvány sem utolsó. Az ágyból nézzük a csillagos eget.
A legutóbbi telihold néhány napja annyira brutális volt, hogy 5 liternyi kávéivás hatásához hasonlíthatóan gülledt szemekkel néztük a Holdat fél éjszakán keresztük a kupolán át. Varrni lehetett volna bent, olyan erős fény volt. 🙂 Ami még feltűnt, hogy reggelente nem kapcsolunk lámpát, mert van elég fény a reggelihez. Hihi.
4. Brikettel fűtünk.
A tavalyi év nedves fája után, mely miatt áprilisban komolyan tisztítani kellett a kályhát, idén a keményfabrikett mellett döntöttünk. 1-2 év múlva tudunk már annyi fához jutni, amennyi elég lesz egy jól szigetelt vályogházba, s akkor már folyamatosan előredolgozunk, hogy száardhasson a fa. De egyelőre, amíg az első években vennünk kell a fát, azért az árért a lényegesen jobb fütűértékű brikett most nagy mértékben növeli a fütésélményt.
Egyelőre itt be is fejezem. Még egyszer legjobbakat mindenkinek! Hamarosan jön a következő bejegyzés a szintúgy izgalmas belső fejlődésünkről. Érdemes lesz elolvasni. 🙂
Kedves Emberek!
Több, mint 6 év telt el a “Családi Szeretetkert” blog létrehozása óta.
A 2015-ben, egy városi lakásban megálmodott életünket megvalósítottuk. Hatalmas élmény volt, nagy tanulás, szavakba foglalhatatlan tapasztalat.
Köszönjük szépen mindenkinek, aki szeretettel és figyelemmel kísérte utunkat, közelről, távolról. És hála mindenkinek, aki segített nekünk.
Ezzel a bejegyzéssel egy korszak lezárul. A blogunkat szögre akasztjuk (ha ilyet lehet mondani 😀 ).
És hogy mi lesz ez után? Az élet folytatódik, mi pedig megújulunk.
Jurtaház építő kurzus biztos lesz. 🙂
Egy biztos, továbbra is imádjuk a jurtaházunkat. És mivel gyakran keresnek meg engem ebben a témában, annyit elárulhatok, hogy azt a tudást, tapasztalatot, amelyre a házépítés révén szert tettem, át fogom adni.
Tavasztól az időm egy részét arra szánom, hogy olyan embereknek segítsek, akik jurtaházat szeretnének építeni. A tettek mezejére lépek, és másokat is a cselekvés felé szeretnék mozdítani, akiknek hasonló vágyaik vannak. Családommal létre is hoztunk egy egyesületet, amelyen belül az oktatást meg fogjuk szervezni.
2022 februárjától a nyilvánosság számára is megnyitjuk egyesületünk, az Angyalszív Akadémia kapuit.
Új köntösben, sok érdekes, izgalamas élményt és tanulási lehetőséget kínálunk majd leendő tagjainknak.
Örülünk, ha Téged is tagjaink között köszönthetünk majd!
Ha valaki februárig nem bír várni, és több infót szeretne a jurtaház kurzusról, az érdeklődjön a csaladi.szeretetkert@gmail.com címen.
Felemelő évet kívánok mindenkinek!
Szilárd
Drága Emberek! Amint ígértem, küldöm is a harmadik és egyben befejező üzenetet, melyet a koronavírus-járvánnyal járó, bennünk lévő bizonytalanság ihletett.
A keletkezéstörténethez csak annyit, hogy március közepe táján 1-2 nap alatt, a napi teendők közben állt össze ez a kis dalocska. Meg is kérdeztem gyorsan a szomszédot, nincs-e kedve felvenni nála. Nem sokat szöszöltünk vele. Jammeltünk rá egy jót, s aztán, már csak a teljesség kedvéért, egy gyors videót is rápörgettünk. 
Jól éreztem magam, köszönöm Jörg!
Nektek, pedig nyugodt, békés időszakot kívánok!
Sz.
Jelenleg leginkább a háztetőnk befejezése, és a zöldségágyások előkészítése kíván figyelmet. Folytatódik a kaland ezen az izgalmas napon is, melynek estéjét néhány magvas gondolatnak szentelem. Ugyanis elérkeztem arra a pontra, amikor is a föld az éggel összeér. De hogyan is lehetséges ez?
Az első ház amolyan igazi önismereti túra. Pár éve még volt olyan gondolatom, hogy majd elmegyek Indiába, hogy kikúráljam az epilepsziámat. Aztán csak egy Krisna-völgyi kirándulásra futotta. Amelyet követve csőstül jött a baj. 🙂 Elég az hozzá, hogy a teljes gyógyulás és megerősödés folyamatához a ma Családi Szeretetkert néven ismert, Bergengóciában található völgykatlant választottam külső kulisszaként. A házépítés is amolyan munkaterápia. Főként, ha nemcsak házat, hanem egyben űrhajót is épít az ember gyereke. 🙂
Csak itt értettem meg, mi után vágyódom igazán. Ennek kifejtését egy későbbi bejegyzésre hagyom. Legyen elég annyi, hogy egy életet rá kell szánni, az biztos. Hajmeresztő, mennyi minden van bennünk, hány és hány réteg, részben vagy egészben elfedve, s amíg fel nem szakítja valami, el is feledkezünk róla.
A házam jól mutatja, honnan jövök, miben hiszek és mifelé tartok. Az egész kezdődött azzal, hogy az első konyhakertünk helyére emeltük ezt a kis épületet. Egy helyre tehát, ahol végre-valahára elkezdtünk a földdel foglalkozni. 80 cm mélységig ástunk le az agyagba, és onnan kezdtünk felfelé építkezni. Jó idő eltelt, míg végül elértem a tetőre (melynek fájdalmas de tanulságos csúcspontját a kémény összerakása jelentette). Igyekeztünk sok természetes anyagot használni, de vannak technokrata megoldások is. Lássuk be: a szent műanyag korának gyermeke vagyok. De most nemrég, amikor végre felkerült a föld legalább egy része, s beleszórtam a fűmagokat is, kezdtem érezni valami beteljesülést…
Az is feltűnt, hogy amikor beléptem az épületbe, egyszer csak sokkal erősebben éreztem a földfedés “jelenlétét” a belső térben, pedig egy része már 1-2 hete fent volt. Mondtam is magamban: “Hé! Megjött a tető! :-)”
Amikor a felső réteget alakítottam ki, azon röhögtem, hogy hát valójában szarból koronázom meg a házat. Hiszen az alomszék terméséből jött az az anyag, amelyet felhasználtam. Persze a “szarból várat” kijelentésnek van további mélysége is, ha pl. a tehéntrágya vályogépítészetben használt szerepére gondolunk. Node íme egy képsor:
Feleségem azt mondta, kár a tetőre, a fűnek anélkül is elég lenne, ami van. Én azért ezt a ziccert nem tudtam kihagyni. A morzsás szerkezetű televényföld láttán eszembe jutott Geoff Lawton permakultúrás tanfolyamon elhangzott, visszatérő mondata: “Ilyet géppel nem lehet előállítani”. Végre Földanyával együtt dolgozva nekiveselkedek most ezekben a napokban, hogy feltegyem az i-re a pontot.
Mindeközben sok apró csoda részese vagyok. Sok apró részlet körülöttem, melyeket csak úgy érintőlegesen nyugtázok. Mászkálok a tetőn, kíváncsian vizsgálgatom egy-egy kritikus részletét. Közben madárcsicsergés, Anne lent, a ház mellett saját lelki épülésére egy könyvbe mélyedt. Gyermekeink játszanak a domb túloldalán. A szomszédban apa és gyerekei szőlőt ültetnek. Az égen pedig, ahogy lemegy a nap, megjelenik az Esthajnalcsillag, amint a holdsarlóval kacérkodik. Ennyire tudtam ráfókuszálni a telómmal:
S mikor lemászok, egy csodatál étel fogad: krumpli, olajban lesütött csalánnal, friss, az erdőnk tövében növő medvehagymával. Nyami! Még hozzáöntöttem a maradék savanyított káposztát, rá pár csipet sörélesztőt, aztán nekiestem, mint tót az annyának! 😀
Lehet, hogy még nem élem minden téren azt az életet, amelyre vágytam. De egyre jobban azt élem. És ezekben a napokban, hetekben hozom meg azokat a döntéseket, amelyek még inkább megerősítik az irányvonalamat. Unokáink ezt az időszakot történelemként tanulják majd. Ki digitális tanteremben, ki otthon, ki a természetben. Ez most rajtunk is múlik.
Barátsággal üdv a Kertből,
Sz.
Már vagy egy hete böjtölök. A legjobb, amit tehetek a testemmel (és így persze a lelkemmel is). Két és fél napra teljesen leállítottam minden inputot, pár korty víz kivételével. A szervezetemnek olyan ez, mint a Skodánknak az olajcsere. Alapos tisztulás tetőtől talpig (a közbeeső részeket nem részletezem :D). Sok pihenéssel!
Abban a félre- és túltáplált, cukorral agyonmérgezett, elsavasodott emberekkel teli kultúrában, társadalomban, amelybe beleszülettem és amelyben felnőttem, ez valóságos fellélegzés. Legalább 1-2 napig nézni, ahogy eszik a család együtt, a megszokott módon. És nem venni részt benne úgy, mint egyébként minden nap.
A szokásaim rabja vagyok. A kísértésen kívül mindennek ellenállok. Kíváncsi vagyok, most lesz-e valami érdemi, minőségi változás az életemben, az egészségemben, az élővilággal való kapcsolatomban, hogy ha egy kicsit komolyabban veszem az ezekben a napokban megélt tanításokat.
Egyet viszont nagyon is tudok és érzek. Most, ahogy lassan újra erőre kapok, és kezdek felpörögni a 2020-as évre, egy pillanatra megállok, és szentelek egy kis figyelmet ennek az érzésnek: ugyanis hálás vagyok. 🙂
Ma, szombaton, először akkor uralkodott el ez a szentimentális hangulat rajtam, amikor leültem reggelizni. A melletem lévő erdőből hoztam pár növénykét. Egy jó adag, almás-céklás-gyógynövényes turmix lett belőle. Ez, az ősmagyarok által smoothie-nak is nevezett ital és egy nyugott, napsütéses sarok, amely elidőzésre hív, tehetnek róla, hogy egy pár dolgon elgondolkoztam.
Hálás vagyok embereknek, akik megtanítottak arra, hogy vegyem észre a természetben lévő bőséget. Arra, hogy a világot belülről kifelé teremtem, és nem fordítva. Arra, hogy a fizikai világban a seggemet sokszor igenis fel kell emelnem, ha meg akarok valósítani valamit. Ez persze soha nem jelenti azt, hogy a dolgok ne történnének maguktól is, s hogy a környezetünk ne reagálna már a leheletnyi finomságú gondolatainkra is.
Hálás vagyok, hogy az elmúlt években adtam elég időt magamnak, hogy megtanuljam azokat a leckéket, amelyek az életem eddig megélt részében vártak rám. Gyermekkorom személyes mitológiáján keresztül mind a mai napig megőrződtek, és itt lebegnek ezek a lelki tanítások belső képekként előttem. Egy szakasz lezárul. Egy másik kezdődik.
Hálás vagyok a bennem és szeretteimben buzgó életért. Különösen ezekben az időkben fontos ezt megjegyezni, amikor olyan sokan tapasztalnak félelmet betegségtől, haláltól, esetleg élnek át közvetetten vagy közvetlenül ilyen eseményeket. Mindenkinek erőt kívánok ahhoz, amit most megél! Külön köszönet azoknak, akik e napokban, hetekben pozitív tartalmú üzeneteket osztanak meg. Ez biztos jót tesz a kollektív tudatnak, és ezen keresztül minden egyes Földön élő embertársnak.
Soha nem csináltam semmit egyszerűen. Nem gondolkodtam egyszerűen. Nem ez volt a játék célja. Ebben az új korszakban, ami most visszavonhatatlanul elkezdődik, ez az egyszerűség azonban igenis fontos része lesz a mindennapoknak. És úgy gondolom, hogy bizonyos döntések révén az egyszerűség teljes mértékben társul majd a valódi bőséggel és az emelkedett gondolkodással is.
Köszönöm, Élet, hogy itt vagyok. Amig buzogsz bennem, megteszem mindazt, amit tudok azokért a célokért, amelyek a lényegi dolgokról szólnak. Kiváncsian és izgalommal telve várom az újabb és újabb kalandokat, együtt azokkal, akik igazán számítanak. Akikkel dolgom van, vagy lesz. És addig is lélegzek, mélyeket, talán kevesebbet eszem, és a bennem rejlő erőket mindinkább mesterfokon összeszedve kifejezem azt, ami vagyok. A többit az idő meséli el.
December 5-én, Mikulás alkalmából, három próba után műsorra került a sándorházi faluházban “Bogyó és Babóca: A télapó” c. mese színpadi változata. Főszerepben három család 4 gyermeke, köztük olyanok is, akik nagyon keményen dolgoztak azért, hogy a falubeli gyermekek előtt magyarul szólaljanak meg. Nagyon büszkék vagyunk rájuk!
Én személy szerint annak is örülök, hogy ez a sikeres együttműködés nagyon jót tett közösségfejlesztési szempontból is. Ugyanis a szülők is be voltak vonva (zene, színpadkép stb.), és több szempontból próbára lettek téve, melyet szépen ki is álltak. Azóta, összejöveteleink során, a “Bogyó és Babóca” címdal felcsengésére, melyet olyan sokszor játszottunk el együtt, valamennyi érintett szomszéd szeme felcsillan. Azóta is örömmel énekejük.
Folyt. köv. talán valamikor gyerekmnap körül. Mert a díszlet, a jelmezek stb. mind készen állnak egy másik tanulságos történet elmesélésére. 🙂
Köszönöm Nektek, kicsik és nagyok ezt a közös élményt!
Alább rövid képes összefoglaló.
Szenteste van. Már mindhárom leányzó alszik, mindenen túl vagyunk. Idén különösen érezhető volt, hogy mennyire leváltunk már a Karácsony általam korábban ismert megünnepléséről. Ez nagy megkönnyebbülés.
Ennél azonban sokkal izgalmasabb az, ahová az én drága családom kinőtte magát. December 21-én, kis, szomszédokkal közösen megtartott fényünnepünk napján büszke szívvel tekintettem vissza az elmúlt napokra, hetekre, az éve legsötétebb időszakára, melyben olyan sok összefogás, támogatás, megértés, megbocsátás, felemelkedés és szárnyalás volt jelen minálunk, amit nem vagyok képes szavakban összefoglalni.
S közben, mindennek szerves részeként történt, hogy túllendültünk a házépítés holtpontján is. Most már fűtjük a nagy házat is, élvezkedve nézem minden nap, hol, mennyi napfélny jön be az ablakokon keresztül így télvíz idején. Naponta legalább kétszer megjegyzem, hogy nem látom a füstöt a kéményen (mer’ ugye teljes égéssel ég a kályha :-)). Kerekes Band-et hallgatva tömögetem ki az ablaknyílásokat. A sok apró tennivalót félbe-félbeszakítják a közös étkezések, elnyúló, reggeli beszélgetések, bizonyára boldog jövőbe révedő gondolatok, stb. Egy szó, mint száz: elvagyunk, mint a befőtt. Nem is akármilyen befőtt!
Rövidesen színes-szagos összefoglalót is gyártok Nektek erről. Most egyelőre néhány kép itt a végén. Áldott, Békés Karácsonyt Mindenkinek!
Egy képes villám helyzetjelentés.
Falazunk, ahogy a csövön kifér. Ki kell használni a nyár hátra lévő részét.
Kezdődött mindez Jörg szomszédom kőmíves munkájával:
Majd egy rövid, de hatékony kaláka akció következett “kenderbeton” fedőnév alatt, melynek során betoltuk a falak közé a meszes-forgácsos-pelyvás masszát. Ezúton is köszönet a jószomszédoknak a segítségért! 🙂
Erről most elszáltak a képek, csak ez van itt lent, de majd pótolom, ha megkerülnek.
A felső réteget már vályoggal töltöttük ki, így alakult ki a lábazati rész, melyre eztán köris-körbe (van ilyen szó?) fogjuk a völgyünk adta anyagokból ráfalazni a spéci vályogmasszát.
Ma elkezdtem a kisházat zsalu közé fogni. Nyomni kell ezerrel, szép az idő!
Folytatása következik….
Családi Szeretetkert 